Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

szakmai koordinátor

Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

Balatontérségi Nonprofit Kft.
Budapest

400 000-620 000 HUF havonta

Teljes munkaköri leírás

Szakmai koordinátor

Cégcsoportban működő cégünkhöz keresünk szakmai koordinátort. A munkavégzés az anyavállalatunkkal közös irodában zajlik Budapest V. kerületében, jól megközelíthető irodában.

A cégről

– A cégünk az Aditus Zrt. leányvállalata. Az Aditus Zrt-ben kollégáink pályázatírással, projektmenedzsmenttel, szakértői feladatok ellátásával, tanulmányírással foglalkoznak

– A Balatontérségi Nonprofit Kft. támogatja ezeket a feladatokat, illetve a BalatonZone Klasztert menedzsment szervezetként gesztorálja

– Emellett szakmai rendezvények szervezésében, megvalósításában is tevékenyen részt veszünk

A feladat összefoglalva

– az ügyvezető napi munkájának segítése, telefonos és e-mailen való ügyintézés

– elsősorban megbeszélések szervezése, e-mailek előkészítése, felkészítő anyagok elkészítése

– adminisztráció

– megbeszéléseken való részvétel és azokról jegyzőkönyv készítése

– a cég által működtetett klaszter operatív ügyintézése, úgy mint számlák kiküldése, valamint a szabályzat szerinti határidők figyelemben tartása (lejáró pozíciókról való újbóli szavazás kiírása a tagok számára, klaszterülések szervezése stb)

A cégcsoport saját titkárságot működtet, így a klasszikus titkársági feladatok ellátása nem szükséges.

A megbeszélések esetenként irodán kívül, vidéki helyszínen is lehetnek (általában reggeli, délelőtti időpontban), így alkalmanként irodán kívüli munkavégzés szükséges (az ügyvezetőt kell elkísérni).

Elvárások

– felsőfokú végzettség

– 8:00-16:30-ig tartó irodai , illetve alkalmankénti vidéki munkavégzés vállalása

– nagyon jó kommunikációs képesség szóban és írásban. Mind telefonon, mind írásban gyakran kell hivatalos, állami szervekkel kapcsolatot tartani, így a formális kommunikációs etikettet ismerni kell, tudni kell hivatalos levelet megfogalmazni. A olaszterünk tagjaival közvetlen, informális kommunikációt folytatunk, így kell érzék hozzá, hogy kivel, mikor, hogyan lehet kommunikálni. Kifogástalan helyesírás szükséges,

– precizitás és igényesség (ne adj ki a kezed közül hanyagul megfogalmazott, helyesírási hibás, vagy elütéseket tartalmazó véglegesnek szánt anyagot)

– érezd magadénak a feladatot. A feladatkör lényeges része, hogy emlékeztesd az ügyvezetőt határidőkre, gondoskodj arról, hogy kiküldje az előkészített levelet, stb így aktívan menedzselni kell a rád bízott ügyeket.

– tudj jól csapatban dolgozni. Az anyavállalat több tanácsadójával együtt kell dolgozni, sok esetben a szakmai feladatok egy részét ők végzik el, a munkakörök összefüggenek.

Amit kínálunk

– nagyon sokat lehet tanulni, több szakterületen, az anyacég területeire is át lehet kacsintani, sok embert meg fogsz ismerni

– pörgős, önálló szervezéssel járó feladatok

– fizetésed mellé cafeteriát biztosítunk (SZÉP kártya illetve kultúra utalvány), évente minimum egy csapatépítő elvonulás az anyacéggel közösen, céges karácsony, ad hoc egyéb vicces dolgok

– amennyiben nem az ügyvezetőt kíséred és házon kívüli teendő van, a cég által biztosított autót használhatod

– céges laptop és mobiltelefon

Állás típusa: Teljes munkaidő, Folyamatos

Fizetés: 400 000,00Ft – 620 000,00Ft havonta

Jelentkezési határidő: 2025.07.15

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE

Szeretnél bejutni az állásinterjúra?

Legyen olyan önéletrajzod, mellyel kitűnhetsz a többi jelentkező közül!

Ez is érdekelhet:

IT specialist

Melon HR Technology Kft. Budapest, IV. kerület Br.850e - 950e Ft havibér Céginformáció Partnerünk egy ~60 fős, vegyészeti vizsgálatokat végző laboratórium (nem gyártóüzem, munkakörülményeket tekintve átlagos irodának tekinthető). Keresik IT Specialist kollégájukat,...

Cölöpverő

Solar-Rendszerépítő Kft. Magyarország, Ausztria Nettó 650e - 700e Ft havibér Feladatok A rádbízott munkagép kezelése, napi karbantartása Csapatunk új tagjaként feladatod lesz többek között a napelemrendszerek szakszerű építése/szerelése és az ehhez kapcsolódó...

IT BA/tanácsadó

Clarity Consulting Kft. Budapest, Erzsébet királyné útja 29b60% irodai munkavégzés, 40% távmunka 800k – 1.4M HUF alkalmazotti havi bruttó Elvárások Üzleti elemzés Dokumentáció készítés Folyamatmodellezés Kockázatkezelés Írásbeli készség Kommunikációs készség...