Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

Fogorvos

FOCUS-DENTAL Kft.

9200 Mosonmagyaróvár, Károly út 2.

Br.1,0M Ft havibér

Feladatok

Fontosnak tartjuk, hogy a szakma minden területén kipróbálhasd magad, mint például a teljes szájrendezések, implantátumos munkák, gyökérkezelés, preparálás, inlay-onlay, kombinált munkák elkészítése a digitális technológia mellett. Ezáltal már rövid idő után nagy tapasztalatra tehetsz szert, hamar gyakorlott, profi orvos válik belőled.

Elvárások

– A német nyelv legalább társalgási szintű ismerte
– Nyitottság az új technológiák, a fejlődés, a digitalizáció iránt
– Pozitív hozzáállás, empatikus és eredményorientált személyiség
– Magabiztosság, elhivatottság és rugalmasság

Amit kínálunk

–  Kiemelkedően magas, nyugati színvonalú bérezés
–  Euró alapú százalékos elszámolás
–  Rövid időn belül nagy pácienskör, második hónaptól saját praxis
–  Folyamatos szakmai felügyelet
–  Képzési támogatás
–  Hosszútávú munkalehetőség
–  Igényes, exkluzív, 11 székes munkakörnyezet

Munkahelyi extrák

  •  Parkoló

Céginformáció

Mosonmagyaróvári, modern fogászatunk bővülő csapatába keresünk elhivatott fogorvos kollégákat, pályakezdőket és egy-két éves szakmai tapasztalttal rendelkezőket egyaránt.
Fogászatunk legfőbb célja, hogy a csapatunkba érkező kezdő fogorvos kollégák megfelelő szakmai támogatást kapjanak, teljes munkaidős mentor segíti fejlődésüket áthidalva ezzel az esetleges kezdeti nehézségeket, bizonytalanságokat.
A szakmában való biztonságodat erősítjük továbbá a legmagasabb minőségű anyagok és a legújabb digitális eszközök használatával, az új technológia elsajátításához belső képzéseken veszel részt.

 

Jelentkezés módja

A „Jelentkezem” gombra kattintás után kérjük csatold magyar és német nyelvű fényképes önéletrajzodat.

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE

Szeretnél bejutni az állásinterjúra?

Legyen olyan önéletrajzod, mellyel kitűnhetsz a többi jelentkező közül!

Ez is érdekelhet:

Kamionsofőr-Gépjárművezető (belföld, nemzetközi)

FRESH SPED Kft. Magyarország, Németország Nettó 800e - 1,0M Ft havibér + Prémium Feladatok Kamion sofőröket keresünk. 24 tonna teherbírású, ponyvás, nyerges kamionokra. Hetelős belföldi munka, egy fel- és lerakó. A sofőrnek rakodni nem kell. EUR6-os Volvo automata...

Service Delivery Manager (English & German speaking)

Deutsche Telekom IT Solutions Hungary Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged20% irodai munkavégzés, 80% távmunka 1M – 1.5M HUF alkalmazotti havi bruttó Elvárások Szolgáltatások koordinációja Projektek operatív koordinációja Jó szervezési készség Prioritáskezelési készség...

Tálaló szakács

Vigadó Gasztronómia Kft. Vigadó tér - Budapest, Vigadó tér 2, 1051 Nettó 600e Ft havibér Feladatok Elkészült ételek precíz és esztétikus tálalása Szoros együttműködés a konyhai csapattal a gördülékeny szerviz érdekében A tálalópult és munkaterület tisztán és...