Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

GENERAL FUTURE HOLDING Zrt.

Rugalmas munkavégzési hely – Budapest, Egyéb külföld, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye

Nettó1,0M – 2,2M Ft havibér

Feladatok

Nemzetközi B2B salesben komoly tapasztalattal rendelkező saleseket keresünk (IT terület nem számít)!
munkavégzés kizárólag idegen nyelven történik, kérem ennek tekintetében jelentkezzen!  A pozícióhoz kapcsolódó feladatok:

  • Napi szintű utazásra való képesség, akár repülővel vagy autóval, 500-600 km-t (/nap) meghaladó távolságokra.
  • Naponta 5-6 ügyfél látogatása, amelyek földrajzilag szétszórtan helyezkednek el.
  • Jártasság Salesforce, HubSpot vagy más CRM rendszerek használatában; beleértve az adatbevitelt, jelentések készítését és az ügyfélkapcsolatok kezelését.
  • Meetingek utáni jelentések és egyéb dokumentációk pontos és rendszeres elkészítése.
  • Széleskörű nemzetközi munkavégzés, a munkaidő legalább 70%-ának külföldön történő eltöltése (nem ritka az Ázsiai, Arab régióban kiküldetés 10-20 napokra).
  • Erős prezentációs és tárgyalási készségek idegen nyelveken.
  • Rendszeres napi és heti jelentések elkészítése az értékesítési tevékenységekről és eredményekről.

Elvárások

  • Többéves külföldi munkatapasztalat releváns pozícióban.
  • Legalább 3 év tapasztalat B2B értékesítésben (non-digital területekről).
  • Legalább 3 év releváns munkatapasztalat nemzetközi értékesítés területén.
  • Precíz munkavégzés, magas szintű szervezési és időmenedzsment képesség.
  • Multikulturális üzleti környezetben szerzett tapasztalat, különös tekintettel az interkulturális kommunikációra és a különböző üzleti etikettekre.
  • Képesség önálló döntéshozatalra és problémamegoldásra.
  • Tapasztalat a versenytársak elemzésében és piaci trendek felismerésében.
  • Felsőfokú angol nyelvtudás, kommunikációs szinten.
  • Tapasztalat sales szervezetben való működésben, ahol a marketing is állandóan jelen van a sales mellett.

Előnyt jelent

  • Bármilyen ömlesztett árú és / vagy ipari termék értékesítésben való tapasztalat.
  • Mezőgazdaságban, agrár termékekben szerzett tapasztalat.
  • Az angol nyelv mellett üzleti tárgyalóképes nyelvismeret a következő nyelvek közül: Német, Francia, Arab.

Amit kínálunk

  • Bér: 1,000,000 – 2,200,000 Ft. (historikus adatok alapján).
  • Bejelentett alapfizetés.
  • Céges autó korlátlan magánhasználattal.
  • Céges telefon.

Céginformáció

A GFH Zrt. élen jár a green-tech recycling innovációs fejlesztésekben. Egyedi technológiánk  a világon egyedülálló módon mesterséges-intellegencia alapú hulladékszeparálással képes szeparálni a nehezen újrahasznosítható műanyag frakciókat is. További részletek céges weboldalon.

Csapatunkat mérnök és marketing szakembereken túl, különböző területeken dolgozó PhD kutatók és szoftverfejlesztők is gazdagítják. Fontos számunkra a színes egyéniségekből álló csapat hiszen ügyfeleink és partnereink is változatos kultúrából származnak, úgy mint:  Japán, Korea és az EU majdnem minden tagállama.

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE

Szeretnél bejutni az állásinterjúra?

Legyen olyan önéletrajzod, mellyel kitűnhetsz a többi jelentkező közül!

Ez is érdekelhet:

Logisztikai Küldeményfeldolgozó

Magyar Posta ZRt.Fót, 2151 Magyarország Elérhető bruttó jövedelem : 434.000 Ft/hó A Magyar Posta megbízható és kiszámítható munkahely. Belépésedet követően segítünk abban, hogy munkádat könnyen és hatékonyan el tudd látni. Főbb feladatok Az üzembe beérkező...

Adminisztrátor német nyelvtudással

Viapan „Dologidő” Kft.Budaörs Bruttó 550.000 Ft/hó alapbér Partnerünk telekommunikációs és számítástechnikai eszközök szervizelésével foglalkozó szolgáltató vállalat. Bővülés miatt új munkatársat keresünk ADMINISZTRÁTOR pozícióba, B2 szintű német...

Lehrling Orthopädieschuhmacher m/w/d

ViennaAustria Mindestgehalt im 1. Lehrjahr Brutto € 642,45 ### Lehrling Orthopädieschuhmacher m/w/d Standort 1070 Wien oder 3300 Amstetten40 Std / Woche Anforderungen * Interesse am Handwerk* Interesse an Gesundheit und dem menschlichen Bewegungsapparat*...