fbpx

Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

HR generalista

Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

MultiContact Consulting Kft

1115 Budapest, Bartók Béla út

Br. 850e – 850e Ft havi bér

Feladatok

  • A MultiContact Consulting Kft.-nél minden évben elkészítjük a HR stratégiát. A stratégiai célokhoz kapcsolódó feladatok megvalósításában való részvételen túl nálunk a tervezésben is részt vehetsz.
  • Hisszük, hogy a dolgozók teljesítménye összhangban van a dolgozói elégedettséggel, így számos az elégedettségi szintet támogató feladatban lesz lehetőséged részt venni:
  1. Egyrészt a dolgozói motiváció növelésére és megtartására irányuló innovatív programok kidolgozásában és bevezetésében;
  2. Másrészt pedig wellbeing és employer branding programok megtervezésében és megvalósításában;
  • A szervezet működésének elengedhetetlen pillére az információáramlás biztosítása. A belső kommunikációs folyamatok fejlesztése és támogatása központi HR feladat a szervezet életében, ahol számítunk rád.
  • A hozzéd dedikált üzleti területhez kapcsolódó sourcing és recruitment tevékenységek teljes körű menedzselése a te kezedben lesz egészen a toborzási igények felmérésétől az interjúk lebonyolításáig.
  • A fentieken túl természetesen a mindennapi munkaügyi feladatok is a pozíció részét képezik. A zökkenőmentes integráció biztosításának érdekében fontos, hogy a be-és kiléptetés folyamata megfelelően legyen koordinálva és munkaügyi kérdésékben ne legyenek kétségek a dolgozókban.
  • A döntéseinket megalapozó adatokhoz fontos a HR dokumentumok és belső adatbázisok karbantartása és naprakészen tartása.
  • A bérszámfejtést házon kívül, outsourcing keretében végzik, így ott kizárólag a kapcsolattartás és az adatszolgáltatás marad.
  • Tevékenységünket szabályozott keretek között végezzük, de hisszük, hogy folyamatosan lehet fejlődni és fejleszteni, így számítunk rád a HR folyamatok fejlesztésében, a területhez kapcsolódó szabályzatok kialakításában és azok folyamatos felülvizsgálata és aktualizálásában.

Elvárások

  • Ahhoz, hogy ezt a pozíciót képes legyél ellátni legalább 4-5 éves tapasztalatra van szükséged, mely során a HR szakma több területével is megismerkedtél.
  • Rendelkezz felsőfokú végzettséggel Emberi Erőforrás, Pszichológia vagy Gazdasági területen.
  • A munkaerőpiac és a szektor, amiben dolgozunk folyamatosan változik, így fontos, hogy rugalmas attitűd jellemezzen és kreatív-újító szemléletmódoddal hozzá járulj a szervezeti célok eléréséhez.
  • A szervezet munkatársaival való kapcsolattartás elengedhetetlen, így a dolgozókkal való kapcsolattartás során szükség lesz a kapcsolatteremtő és kommunikációs készségeidre. Fontos, hogy támogató, megoldás-orientált hozzáállásoddal építs ki bizalmat a munkatársak között.
  • Szeretünk csapatban dolgozni és a legtöbbször közösen ötletelni, de vannak feladatok, ahol önállóan, precízen és pontosan kell helyt állnod.
  • A munkavégzés során számos MS Office terméket kell használnod felhasználói szinten. (Word, Excel, Outlook, Teams, PowerPoint)

Előnyt jelent

  • Ha korábban szereztél tapasztalatot államigazgatási környezetben vagy tanácsadói szektorban.
  • Ha a korábbi munkáid során egy- vagy akár több üzleti területet is kellett támogatnod Generalista fókuszú munkakörben.
  • Ha PowerBI vagy egyéb üzleti analitikai szoftver ismerettel rendelkezel.
  • Ha a korábbi munkáid során használtál, esetleg vezettél be vállalati kommunikációt támogató szoftvert (pl. Slack, Microsoft Teams) és annak működtetésében van tapasztalatod.

Amit kínálunk

  • A versenyképes havi fix alapbért széles körű béren kívüli juttatással egészítjük ki. A cafetéria rendszer keretében a Szép Kártyán túl, számos más juttatási forma közül van lehetőséged választani.
  • Fontosnak tartjuk a dolgozóink egészségét, így lehetőséget biztosítunk vállalati egészségbiztosítási rendszerbe való belépésre, aminek keretében magánúton van lehetőség orvosi szolgáltatás térítésmentes igénybevételére.
  • Egy stabil és biztos háttérrel rendelkező, folyamatosan fejlődő és bővülő vállalatnál hosszútávú karrierlehetőséget biztosítunk határozatlan időtartamú jogviszony keretében.
  • A mindennapok a Budapesti XI. kerületben található irodaházunkban telnek, ami akár tömegközlekedéssel, akár személyautóval jól megközelíthető.
  • Bent az irodában egy dinamikus, támogató közösség vár, ahol nagy hangsúly van a közvetlenségen. Ezt a légkört számos csapatépítővel és közösségformáló eseményekkel támogatjuk.
  • Annak érdekében, hogy a tudásod naprakész legyen, biztosítjuk számodra a különböző tréningeken, külső-és belső képzéseken való részvételi lehetőséget.
  • Az intenzívebb napokon a jó hangulat mellett, a korlátlan kávéval és frissítő italokkal lendülünk túl.

Munkahelyi extrák

  •  Céges rendezvények
  •  Ingyen kávé, üdítő

Céginformáció

A MultiContact Consulting Kft.-re a megbízók szakértőként már több, mint 20 éve számíthatnak. Szolgáltatási kínálatunk az évek során folyamatosan bővült és ma már minden olyan elemet tartalmaz, amely a klasszikus vezetési, igazgatási, illetve az informatikai szakértői-tanácsadói szolgáltatás körébe tartozik.
A MultiContact Consulting Kft.-nél:

  • Nemcsak egy munkahelyet, hanem egy karriert kínálunk.
  • Nálunk minden nap új kihívások és feladatok várnak rád, amelyekben kibontakoztathatod a tehetséged és kreativitásod.
  • Hiszünk a bevonó kultúrában.

Jelentkezés módja

Ha készen állsz a kihívásra, küldd el magyar nyelvű fényképes önéletrajzod bérigény megjelölésével.

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE

Szeretnél bejutni az állásinterjúra?

Legyen olyan önéletrajzod, mellyel kitűnhetsz a többi jelentkező közül!

Ez is érdekelhet:

Felmondás minta

Felmondás minta

Ha szeretnél hivatalosan és megfelelő formában kilépni a jelenlegi munkahelyedről, egy jól megírt felmondás minta segíthet abban, hogy a folyamat gördülékeny és professzionális legyen. Ebben a bejegyzésben egy letisztult és könnyen alkalmazható felmondás mintát...

10 tipp egy eredményes önéletrajz megírásához

10 tipp egy eredményes önéletrajz megírásához

Egy jó önéletrajz megírása az első lépés álmaid állásának irányába. Enélkül ugyanis már az állásinterjúig sem fogsz eljutni.  Az önéletrajz írás kihívásokkal teli feladat lehet, mivel a munkaadók másodpercek alatt döntik el, hogy ki marad, és ki megy, kinek adnak...