Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

Ingatlanüzemeltetési főelőadó/segédelőadó

Büntetés-Végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete

1108 Budapest, Venyige utca 1.

Br.734e – 762e Ft havibér

Feladatok

A jelentkező az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, az
építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az
építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet, az épített
környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, az építésügyi
és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.
(VII. 11.) Korm. rendelet, az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről
és működési feltételeiről 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet) és szakmai előírások, továbbá a vonatkozó közjogi szervezetszabályozó eszközök rendelkezései alapján látja el feladatait.
– ingatlanok műszaki állapot-felülvizsgálata, kiértékelése,
– beruházások/felújítások megvalósításának koordinálása
– beruházásokkal/felújításokkal  kapcsolatos  szerződéskötések  műszaki,  pénzügyi
iránymutatása, 
– a beruházás/felújítás kiadásainak a jóváhagyott költségvetési forrásainak figyelemmel kísérése, 
– beruházásokkal/felújításokkal kapcsolatos feladatok határidőre teljesítése
– a  beruházásokkal/felújításokkal  kapcsolatos  közbülső  és  zárójelentések,kiértékelések elkészítése
– a beruházás indításához szükséges engedélyokirato előkészítése,
a  közreműködik  a  szakterületével  kapcsolatos  fővállalkozási,  vállalkozási,  szállítási,
építési, szerelési, megbízási stb. szerződések elkészítésében,
– közreműködés a közbeszerzési terv, tervpályázati felhívás összeállításában, megbízás 
esetén pályázati ajánlatok elbírálásában,
– közreműködés a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolításában,
-közreműködik a kivitelezés megkezdésének előkészítésében,
– ellenőrzi a felmerült többlet és pótmunkák elvégzésének jogosságát,
– intézeti/intézményi  beruházások,  felújítások  esetén  az  intézet/intézmény  munkáját
műszaki szaktanácsadással segíti,
– ellátja a belső kontroll rendszerrel kapcsolatos feladatait,

Elvárások

Általános feltételek:
a) a munkakör képesítési követelménye:  szakirányú felsőfokú végzettség

Előnyt jelent

Folyamatban lévő szakirányú felsőfokú tanulmányok

Amit kínálunk

Juttatások: 
A  juttatások  a  rendvédelmi  feladatokat  ellátó  szervek  hivatásos  állományának  szolgálati
jogviszonyáról  szóló  2015.  évi  XLII.  törvény  vonatkozó  rendelkezései  szerint  kerülnek
megállapításra.
Egyéb juttatások:cafeteria, utazási költségtérítés, külön elbírálás alapján albérleti hozzájárulás

Munkahelyi extrák

  •  Céges étkező
  •  Orvosi felügyelet
  •  Kerékpártároló
  •  Parkoló

Céginformáció

Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete, költségvetési szerv.
A költségvetési szerv alaptevékenysége szerint ellátja  a  büntetés-végrehajtási  szervezet  költségvetési  szerveinek  gazdasági, informatikai,  műszaki,  ellátási,  vagyongazdálkodási,üzemeltetési, beszerzési feladatait.

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE

Szeretnél bejutni az állásinterjúra?

Legyen olyan önéletrajzod, mellyel kitűnhetsz a többi jelentkező közül!

Ez is érdekelhet:

Junior Műszakvezető – Budaörs M1/M7 Autós Étterem

KFC Budaörs Br.458e Ft havibér Te vagy az ideális jelölt, ha: Fontos számodra a rugalmas munkaidőAnyagi függetlenségre vágyszSzereted az új kihívásokatSzeretsz csapatban dolgozni A következő feladatokra számíthatsz: Konyhai feladatok (ételek előkészítése, elkészítése,...

Autószerelő

K.P.K. Szerviz Kft. Győr Nettó 480e - 580e Ft havibér + Bónusz, Prémium Feladatok Azonnali kezdéssel, önállóan dolgozni tudó autószerelő szakembert keresünk Győr-Ménfőcsanakon található márkafüggetlen szervizbe. Elvárások - Középfokú szakirányú képesítés,- Minimum 1-2...

AI alapú állásinterjúk: A toborzás jövője

AI alapú állásinterjúk: A toborzás jövője

A mesterséges intelligencia (AI) rohamos fejlődése alapjaiban változtatja meg a munkaerő-felvétel hagyományos módszereit. Az AI-alapú állásinterjúk egyre népszerűbbé válnak, mivel hatékonyabbá és objektívebbé teszik a toborzási folyamatot. Ebben a cikkben áttekintjük,...