Sajnos Magyarországon nem igazán jelölik meg a bérsávot az álláshirdetésekben. Gyakran csak a kiválasztási folyamat legutolsó pontján, e-mailben közli velünk a munkáltató az ajánlatát. Hogyan reagáljunk arra, hogy ha ez a fizetési ajánlat nem éri el azt az összeget, amire számítottunk?
A bértárgyalás mindig egy kényes terep. Lehet bármekkora az összhang a kiválasztási folyamat során, a bértárgyalás alatt még érhetnek bennünket kellemetlen meglepetések. Fontos, hogy ne adjuk alább az igényeinket, de azért maradjunk a realitások talaján. Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy hogyan kezeljük a szituációt, ha a bértárgyalás e-mailben zajlik.
Egyáltalán mikor lesz szükségünk arra, hogy e-mailben a bérünkről diskuráljunk?
Mint minden tárgyalásra, erre is igaz, hogy nem szabad túl korán felfednünk a lapjainkat. Ha a munkáltató megkérdezi a fizetési igényünket az állásinterjún vagy az önéletrajzban, adjunk meg egy olyan bérsávot, ahol az alsó összeggel is elégedettek lennénk, mert előfordulhat, hogy a végén ide tudunk csak kilyukadni. A felső határnál nyugodtan legyünk bátrak, hiszen nem ismerjük a cég büdzséjét, ne adjunk magunkat olcsón, ha nem muszáj. Ezt a bérsávot, amit megadunk, jól gondoljuk át, mert ezen utólag már nem igen fogunk tudni változtatni, tehát mindenképpen ez lesz a kiindulási alap.
Hogyan írj e-mailt a fizetési igényedről?
Megjön az e-mail, hogy kiválasztottak, nagy az öröm, de még nem esett szó a munkabérről korábban. Kapunk egy fizetési ajánlatot, és ha nem erre számítottunk, egyből jön a gyomorideg: most mégis hogyan reagáljunk? Szeretnénk az állást, de az igényeinket sem szeretnénk lejjebb vinni, viszont félő, hogy ha nagyon erősködünk, akkor elesünk a lehetőségtől.
Tudd, hogy mennyit érsz a piacon
Fontos, hogy tájékozódj róla, hogy mennyit érsz a munkaerőpiacon! Ez így elég ködösen hangzik, végül is a feladat, hogy megnézd, hogy az a pozíció, amire jelentkeztél, mennyit ér meg átlagosan a munkaadódnak az adott régióban, ahol élsz. Bár a legtöbb munkahelyen szerződésben szokták kikötni, hogy nem beszélhetsz másnak a munkabéredről, de lássuk be, ezt nagyrészt meg szokták szegni. A kollégák bizony gyakran beszélik meg egymással a fizetésüket, ez jó alap arra, hogy megtudd, hogy mennyit keresnek a fölötted / alattad, illetve a veled egy szinten lévők. Megkérdezheted esetleg az azonos iparágban dolgozó barátaidat is, ha vagy velük olyan viszonyban. Ez leginkább tényleg a legjobb barátokra vonatkozik, azt is óvatosan tedd, hiszen nem igazán illik mások zsebében kotorászni. A Google is jó barátod lehet, időnként születnek arról cikkek, hogy egy-egy iparágban milyen fizetések lehetnek a piacon. Ugyanakkor egy fejvadász is segítségedre lehet, aki viszont pontosan tisztában van a viszonyokkal. Természetesen a fizetések akár hatalmas mértékben is eltérhetnek a különböző cégeknél, és a tárgyalás leginkább két dolgon múlik: 1. Mennyire akar téged felvenni a munkaadó. 2. Mennyire tudják rugalmasan kezelni az erre szánt büdzsét. Az e-mailben ki lehet térni az iparági átlagra, ha ezzel szeretnél érvelni, de nyilván, ha nincs rá keret, akkor nem fognak emiatt magasabb ajánlatot adni.
Szorítkozz a tényekre, ne vigyél bele érzelmeket
Ez egy üzleti tárgyalás, fölösleges az érzelmekkel operálni. Senkit sem fog meghatni, hogy a kis Buksinak mennyibe kerül a kutyatápja vagy hogy beteg nagymamádat támogatod anyagilag. Nem is ide valóak ezek az érvek. Maradj tényszerű és racionális. Tisztázd le, hogy ismered az értékeidet, és ne akard sajnáltatni magad.
Ne mutasd ki a felháborodásod
Ne vedd személyeskedésnek az ajánlatot. A munkáltatónak van egy büdzséje, és természetesen az az érdeke, hogy az általuk elképzelt bérsáv alját fizessék ki számodra. Ebben az esetben is kerüld az érzelmi megnyilvánulásokat, ne mutasd ki az esetleges haragodat, és főleg ne zúdítsd rájuk, hogy ki kéred magadnak a garasoskodást. Maradj a tényeknél, legyél higgadt és határozott, ugyanakkor udvarias.
Kerüld az öntömjénezést
A kiválasztási folyamat során már meggyőzted a munkáltatót arról, hogy alkalmas jelölt vagy, pont emiatt szeretnének téged választani. Ennél a pontnál már fölösleges arról győzködni őket, hogy milyen fantasztikus vagy, hiszen van már kialakult képük rólad, nem erről szól a történet.
Kerüld a bonyolult javaslatokat
Ha például a munkáltató a javaslatában alapfizetést plusz bónuszt ajánl, akkor érdemes átgondolnod, hogy a jutalék eléréséhez pontosan mire is van szükség. Ez például egy tipikus red flag: „X Ft alapbért kínálunk, amit minden hónapban kiegészítünk Y összeggel, ha eléri az előre megbeszélt eredményeket.” Ha nem térnek ki arra, hogy melyek azok az eredmények, melyeket el kell érni, akkor ilyesmibe semmiképpen nem menj bele! Tisztázd, hogy pontosan melyek azok az eredmények, amelyeket el kell érned, kérd mindezt írásban, és alaposan beszéld át velük a részleteket, hiszen ki kell valahogy derítened, hogy egyáltalán reális célokat tűznek-e ki számodra, vagy csak ki szeretnének bújni a plusz díjazás alól. Szintén menj bele olyan jutalékrendszerbe, ahol az eredményed elérése nagyban függ majd mások munkájától, hiszen ezekre neked nem lesz befolyásod.
Bértárgyalás email minta
Kedves XY!
Köszönöm szépen az ajánlatot, örömömre szolgál, hogy kiválasztottak a pozícióra. Alapos mérlegelést követően arra jutottam, hogy szeretnék néhány módosítást eszközölni a javaslatban. Az alapbér és a bónuszrendszer kívül esik az általam elfogadható fizetési igényen, és úgy látom, hogy az Önök által meghatározott lehetséges bérsáv alsó tartományában mozog. Úgy gondolom, hogy a Y éves munkatapasztalatommal, szakmai kapcsolatrendszeremmel és személyes kompetenciáimmal jelentősen hozzá tudok járulni a vállalat sikereihez.
Továbbá szeretnék őszinte lenni azzal kapcsolatosan, hogy az elmúlt napokban kaptam más cégektől is ajánlatot, melyek 15-22%-kal magasabbak, mint a jelen ajánlat. Szívesen tenném le a voksom az Önök ajánlata mellett, amennyiben ez az alábbiakkal módosul:
- x Ft alapbér, mely 3 év után Y Ft-ra emelkedik
- Teljesítményhez kötött bónusz z-j % között
- Rugalmas munkavégzési feltételek, 50% home office
Piaci ismereteim alapján ez az összeg nem haladja meg az én tapasztalataimmal megszerezhető iparági átlagot.
Bízom benne, hogy sikerül közelíteni az elképzeléseimet, amennyiben úgy érzik, szívesen állok rendelkezésükre telefonon vagy személyesen is egy további találkozó keretében.
Várom visszajelzésük, köszönöm szépen!
Üdvözlettel:
Mi történik, ha a bértárgyalással kudarcot vallunk?
Ha nem kaptad meg a kívánt fizetési csomagot, több lehetőség is van. A kezdő fizetés idővel változhat, ha elégedettek a munkáddal, de természetesen az is lehet, hogy hosszú évekig nem kívánnak majd bért emelni. Érdemes az előrelépési lehetőségeket is tisztázni, hogy ezt is bele tudd kalkulálni. Szóval ezeket teheted:
- Elfogadod az ajánlatot, és bizakodsz a későbbi emelésben. Nyilván nem annyira jó a szájíz, ha emelést kértél, de egy Forintot sem változtattak az ajánlaton, gondold át, hogy mennyire szeretnéd ezt a munkát, illetve, hogy vannak-e más lehetőségeid. Azonban, ha azzal példálóztál a levélben, hogy kaptál máshonnan magasabb ajánlatot, akkor talán még nehezebb lesz lenyelni a békát.
- Lehet, hogy nem tudnak több bért fizetni, de más extrát ki tudsz alkudni. Ilyen lehet például a home office, plusz fizetett szabadság, hozzájárulás az utazási költségeidhez, cafeteria stb.
- Utasítsd vissza gyorsan, de udvariasan. Itt sincs még minden veszve, bizony vannak olyan esetek, amikor a munkáltató ezen a ponton gondolja meg magát, mert nem szeretne elveszíteni. Erre viszont ne alapozz, akkor utasítsd vissza az ajánlatot, ha még vannak tartalékaid, hogy tovább keresgélj, vagy valóban van máshonnan is ajánlatod.
Ha nem sikerül megállapodni a fizetésben, az nem a világ vége. Ha az ajánlat valóban túl messze van az elvárásaitól, akkor erősen fontold meg, hogy vársz valami jobbra. Ha nem motiváló a juttatási csomag, valószínűleg néhány hónap múlva úgyis új állást akarsz majd keresni.
A bérigényeket egyébként gyakran már előre, az önéletrajz elemeként kérik feltüntetni a munkaadók. Ilyenkor is érdemes inkább egy sávot feltüntetni. Rendkívül bosszantó jelenség ez, mert rengeteg energiát meg lehetne spórolni, ha már az álláshirdetés tartalmazná a felkínált fizetést. Nem tudni, hogy Magyarország mikor jut el idáig, és ebben valószínű, hogy a állásportáloknak is jelentős szerepe van. Ha nem is engednének enélkül hirdetést feladni, akkor rá lehetne kényszeríteni a munkaadókat, hogy transzparensen kommunikáljanak, és nem próbálják meg ilyen módon „minél olcsóbban” megúszni a dolgot. Hiszen a hosszú távú együttműködés alapja, ha mindkét fél elégedett, és mindenki jól jár a tranzakcióval.