Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

Aljegyző

Facebook csoport

Naponta frissülő hírfolyam kizárólag olyan állásokkal, ahol a hirdető megadta a bérsávot.

Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal

1211 Budapest, Szent Imre tér 10.

Br. 1,1M – 1,2M Ft havi bér

Feladatok

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. § (2)-(3) bekezdésében, valamint Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában foglalt jegyzői feladatok helyettesítésének ellátása, valamint a jegyző által meghatározott feladatok elvégzése.

Elvárások

  • Magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet,
  • Egyetem, igazgatásszervező vagy közigazgatás-szervező alapképzési szakon, vagy jogász vagy államtudományi mesterképzési szakon szerzett szakképzettség vagy közigazgatási mesterképzési szakon szerzett okleveles közigazgatási szakértő vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképzettség,
  • Jogi, közigazgatási szakvizsga vagy a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által a teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés;
  • Kttv. 84-87. §, 231. § (3)-(4) bekezdéseiben foglalt együtt-alkalmazási és összeférhetetlenségnek való megfelelés és erről szóló nyilatkozattétel vállalása;
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • legalább két év közigazgatási gyakorlat, szakmai tapasztalat;
  • legalább 3 év vezetői tapasztalat;
  • foglalkozás egészségügyi vizsgálat lefolytatásának vállalása, és azon való alkalmas minősítésnek való megfelelés.

Előnyt jelent

  •  önkormányzati vezetői tapasztalat

Előnyt jelentő személyes kompetenciák:

  • cél- és feladat-orientáltság (vezetői)
  • döntési képesség, felelősségvállalás (vezetői)
  • kommunikációs készség (vezetői)
  • konfliktus-kezelés, érdekérvényesítés (vezetői)

Amit kínálunk

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, formája: határozott időre szóló előreláthatólag 2026. december 31. napjáig tartó közszolgálati jogviszony, teljes munkaidő (heti 40 óra)

Céginformáció

Foglalkoztatást megelőzően a 2011. évi CXCIX. tv. alapján előírt hatósági erkölcsi bizonyítvány beszerzése kötelező. Alkalmazás estén a munkáltató 6 havi próbaidőt köt ki. A munkáltató csak olyan személyes adatok megismerhetőségére tart igényt, amelyek lényegesek az adott munkakörrel kapcsolatban. A munkáltató az adatvédelmi hatóság 2016. évben kelt tájékoztatója alapján megismerheti az adott állásra pályázó közösségi oldalakon közzétett nyilvános, a munkavégzés szempontjából lényeges személyes adatait, de erről a körülményről előzetes tájékoztatást nyújt a pályázó számára. Munkáltató a pályázó közösségi oldalával kapcsolatban személyes adatot le nem ment, nem tárol, nem továbbít. Adatkezelés célja: a meghirdetett köztisztviselői munkakör betöltése, köztisztviselői kinevezés. A kezelt adatok köre: a kinevezéssel kapcsolatos lényeges adatok köre. Az adatkezelés időtartama: sikeres pályázat esetén a köztisztviselői szabályok szerinti időtartamig, sikertelen pályázat esetén a pályázati anyag a 78/2012. (XII.28.) BM rend. szerint kerül tárolásra. A személyes adatok címzettjei: a munkáltatói jogok gyakorlására jogosult vezető, munkaügyi feladatokat ellátó munkavállalók és közreműködők. Adattárolás helye, módja: papír alapon ügyiratban, alkalmazás esetén a köztisztviselő személyügyi dossziéjában, illetve elektronikusan a munkáltató által használt e-mail levelező rendszerben. Bővebb információt a honlapon a Önkormányzat/Adatvédelmi tájékoztató oldalon talál.

Jelentkezés módja

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata;
  • motivációs levél;
  • fényképes önéletrajz (87/2019. (IV.13.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján;
  • hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba betekintésről.

Pályázat benyújtásának határideje: 2024.10.31.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának polgármestere bírálja el. A pályázó az eredményről – indokolás nélkül – e-mail útján értesül. A pályázatot kiíró szerv a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja, hiányosan benyújtott pályázatokat elutasítja.
A pályázat elbírálásának határideje: 2024. 11. 29.

Az állás tervezett betöltésének időpontja: 2025. 01. 02.

JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE

Szeretnél bejutni az állásinterjúra?

Legyen olyan önéletrajzod, mellyel kitűnhetsz a többi jelentkező közül!

Ez is érdekelhet:

Állásbörze 2025

Állásbörze 2025

Minden állásbörze olyan egyedülálló lehetőséget kínál, ahol a munkáltatók és álláskeresők közvetlenül találkozhatnak, megismerhetik egymást, és gyorsabban, hatékonyabban léphetnek kapcsolatba. Oldalunkon összegyűjtöttük a legfontosabb és legaktuálisabb állásbörze...

Felmondás minta

Felmondás minta

Ha szeretnél hivatalosan és megfelelő formában kilépni a jelenlegi munkahelyedről, egy jól megírt felmondás minta segíthet abban, hogy a folyamat gördülékeny és professzionális legyen. Ebben a bejegyzésben egy letisztult és könnyen alkalmazható felmondás mintát...